15.Az igazság nem mindig jó...

-Fiúk! Segítség! Gyertek!-üvöltöztem torkom szakadtából.


Gyors lépteket hallottam, és nemsokára jött is a segítség.


-Meli! Segíts! Úgy félek! Ez fáj!-sikítozott Jess, én pedig csak remegtem, és sírni kezdtem. De nem volt időm kiborulni. Felkaroltam Jesst az ágyról, és az ajtó felé cipeltem, mikor megjöttek a fiúk.


-Mi történt? Mi a baj?-rohant be az ajtón Zayn falfehér arccal.


-Hívd a mentőket! Most!-néztem rá halál komolyan.
Tudta, hogy így kell cselekednie, és a mentőket tárcsázta.


-Liam, Louis. Hozzatok törülközőt, mert a vért fel kell törölni, és az ágynemű is....


-Futunk!-válaszolt a két fiú.


Zayn odajött, és segített tartani Jesst.


-Hol van már Niall?-néztem rá sírva.
Ekkor Niall lépett be az ajtón.


-Mi a .... Jesszusom Jess. Jól vagy? Hívtátok a mentőket?-kezdte el a kiborulást Niall.


Erre a zajra Anne és Harry is felébredtek, és a szobánk felé siettek.
Az ajtóban megálltak, de Anne rosszul lett a látványtól, így Harry inkább kivitte levegőzni.


-Meli most mi lesz?-nézett rám a fájdalomtól már síró legjobb barátnőm.


-Minden rendben lesz!-mondtam neki bíztatóan, majd Zaynnel és Niallel levittük a lépcsőn, hogy ha megérkeznek a mentők, akkor ne kelljen már cipelni szegényt.
Leültettük a kanapéra, és Niall ápolgatta, és vitt neki vizet.


-Most mi lesz a kisbabámmal?-sírt Jess, és a hasát fogta.


-A kisbabánkkal. De most te vagy a legfontosabb. Már úton van a segítség.


Zayn megszorította a kezem, ami nagyon jól esett. Tudtam, hogy itt van mellettem, és ettől picit nyugodtabb lettem.


5 perc telt el, és a mentők csöngettek.
Sietve beengedtem őket a házba.
Ők fogták Jesst, és felrakták egy hordágyra.


-Hány hónapos?-kérdezte a mentős.


-Még nincs egy.-mondta Niall elcsukló hangon.


-Rendben. Most bevisszük. Két ember jöhet vele a mentőbe.-mondta a férfi határozottan.


Mindenki rám, és Niallre nézett.
Mi pedig nem vártunk, már a mentőben voltunk seperc alatt. A többiek kocsival jöttek a kórházba.


A mentőautóban adtak Jessnek infúziót, és egy kicsit megnyugtatták.
Niall végig fogta a kezét. Nem tudom Zayn is ugyanezt tette e volna.


A mentő szirénázva, és egy kis késéssel, megérkezett a kórházba.
Jesst feltolták az első emeleti 105-ös szobába. Mi Niallel követtük, de az ajtónál ránk szóltak, hogy itt várjunk. Niall leült, és arcát a tenyerébe helyezte. Halkan sírt, erre én odaültem mellé, és megöleltem. De hiába nyugtatgattam, nem hagyta abba az aggódást. Nem sokkal később a folyosó végén feltűnt Zayn, Liam, Louis, Harry, és Anne.


Zayn futott oda elsőnek. Látható volt rajta, hogy nem tetszik neki, hogy Niallt ölelgetem. Ezért leült mellém, és óvatosan magához húzott, majd egy puszit adott a homlokomra.


Niallt Liam, és Louis nyugtatgatta, amíg Harry Annel elment kávéért a büfébe. Hajnali két óra volt, és az idő nagyon lassan telt, de Jessrről semmi hír. Bizonytalanság. A legrosszabb dolog az életben.


Mikor Zayn épp mondani akart nekem valamit, megzavarta őt egy férfi orvos hangja.


-Ki az apa?-nézett ki könnyes szemmel az orvos a 105-ös kórterem ajtaján.


-Én.-válaszolt bizonytalanul Niall.


-És ki Melinda?-kérdezett újra.


-Én.-álltam fel remegve.


-Önök ketten jöjjenek be.-mondta a könnyeivel küszködő orvos, és beinvitált minket Jess szobájába.


Niall Jess jobbkezét fogta, én pedig a balt. És az orvos elkezdte a mondandóját.
Jess vállára tette a kezét, és bólintott egyet.





-Sajnálom, de most még nem lesz anyuka.-mondta az orvos, és kisétált az ajtón.


Jess hangos sírásba kezdett, és a hasát simogatta. Szerintem még mindig nem fogta fel, hogy mi is történt. De a kezünket egyre szorosabban fogta. Niall átölelte, és ő is sírt. Én csak egy 'sajnálom'-ot tudtam kinyögni, és úgy éreztem jobb ha kicsit kettesben maradhatnak, így kimentem a váróba.


Kifelé menet már nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és mikor kiértem értetlen arcok fogadtak.
Zayn odarohant hozzám.


-Mi a baj? Mi történt?-szorította meg a kezem.


-Jess el-ve-télt.-mondtam már zokogva.


Zayn nem mondott semmit csak erősen magához szorított.


Harry Annet szorongatta, és Liamet és Louist is nagyon megrázták a történtek.


-És az orvos mit mondott?-kérdezte hosszas csend után Anne.


-Hogy most biztos, hogy nem lesz anya. És ezzel szerintem mindent elmondott.-mondtam szipogva.


-És mikor engedik haza?-nézett rám Zayn.


-Az orvos azt mondta, hogy nem szükséges benn tartani. De ma nem engedhetjük, hogy egyedül legyen! És kiboruljon.-néztem a többiekre.


-Rendben. Akkor ma mindenki nálunk alszik!-mondta Liam határozottan.


-Jó ötlet!-bólintottam Liamnek.


Mi kint vártuk, hogy Niall és Jess elkészüljenek a vizsgálatokkal, és egyebekkel.


Egy bő 1 órát vártunk mikor kijött Niall, és fogta Jesst aki még nagyon gyenge volt. Meglepődésemre Zayn ment oda elsőként, és felkapta Jesst, aki a sírástól kimerülve már már aludt, Niall pedig nagyon ki volt.


Louis már intézkedett, és kinyitotta a kocsiajtót Zaynnek, aki óvatosan betette Jesst. Annyira büszke voltam rá, hogy egy ilyen fiúval lehetek mint ő. Mindenben segít a barátainak, és segít nekem is.


Beültünk a kocsiba. Mindenki halk volt, és Niall halk sírását így még jobban lehetett hallani. Annyira sajnáltam őket, hiszen már beleélték magukat ebbe a gyereknevelésbe, és már kötődtek a kisbabához. De ennek vége. Az orvosok szerint lehet még Jessnek gyereke, de ez azért nagy hátrány.


Megérkeztünk a ház elé, és kiszálltunk a kocsiból. Zayn szintén felkapta Jesst, és egészen a szobájáig vitte, Niall meg csak ment utánuk.


Zayn lerakta a már alvó barátnőmet az ágyra, és Niall melléfeküdt. 5 percbe sem telt már aludtak. Végül is mit kell csinálni hajnali 4kor?! Becsuktuk rájuk az ajtót, hogy senki se zavarja őket.


Louis, és Liam átugrottak Eleanoroz, és Daniellehez meglepi reggelit csinálni nekik. Harry és Anne is bevonultak a szobájukba. Mi Zaynnel nem tudtunk aludni, így a nappaliban lefeküdtünk a kanapéra tévézni.


Én Zayn ölében ültem, mikor megszólalt.


-Te is akarsz egyszer gyereket?-kérdezte komolyan.


-Még nem tudom. Attól függ.-fordultam felé.


-Mitől?-nézett rám kíváncsian.


-Hogy milyen apja lenne.-mondtam egy kis mosollyal.


-De ha én lehetnék az, akkor akarnál gyereket?-faggatózott tovább.


-Abban 100%ban biztos vagyok.-nyugtattam meg.


-Én tőled szeretnék gyereket.-folytatta a témát.


Ez a mondata nagyon meglepett. Nem gondoltam, hogy ő már így előre tervezget, és azt sem, hogy velem.
Nem válaszoltam semmit, csak megfordultam, és a mellkasára tettem a fejem, ő pedig az arcomat simogatta.


Két perccel később Niall jött le a lépcsőn.


-De jó, hogy legalább ti boldogok vagytok.-mondta gúnyosan, majd ivott egy pohár vizet.


-Te is az vagy. Csak ez most nehéz neked. De ott van Jess...-mondta Zayn.


-Ott van Jess a barátnőm, aki most vesztette el a kisbabáját, és akit majdnem megcslatam ezzel a .....val.-mondta tök komolyan.


Erre a szóra felálltam, és egy közepesen erős pofont adtam neki. Még sosem ütöttem meg egy fiút sem, de ezt nem hagyhattam. Abban a dologban ő is ugyanúgy benne volt. Nem csak az én hibám, sőt ha én nem állítom le, lehet most két kismama lett volna.


Zayn csak nézett. Vártam, hogy megvédjen, de csak annyit mondott:


-Niall most már elég lesz! Menj lefeküdni inkább!
Én Zaynre néztem, míg Niall felment a lépcsőn.


-Szép. És még tőlem akarsz gyereket?! Engem sem védesz meg!-mondtam kicsit emelkedett hangon.


-Niall most nincs olyan állapotba, hogy nem is tudom, felpofozd?!


-De téged nem érdekel mit mond rám? Ehhez nincs joga, még a történtek ellenére sem.


-Nyugi már Meli! Ne húzd fel magad ilyeneken!


-Még hogy ilyeneken? A barátod éppen most kurvázta le a barátnődet! Te itt voltál egyáltalán? Ha nem tudsz mellettem kiállni szerintem hagyjuk az egészet!-mondtam már már sírva.


Zayn felállt, és meg akart vigasztalni, de nem engedtem magamhoz közel. Arrébb löktem.


-Tehát most az a bajod, hogy nem csesztem le a barátomat, akinek a barátnője éppen ma vetélt el? 


-Zayn! Alaptalanul mondta rám amit mondott! 


-Tényleg? Akkor mi is volt azon az estén?-kérdezte dühösen.


-Te hallod miket beszélsz? Még egy ilyen Zayn, és nem szólok többet hozzád. Jól gondold meg, hogy mit akarsz mondani!


-Tudni akarom mi történt pontosan azon az estén! Mindent tudni akarok! Nem tudom, hogy Niall miért beszél rólad így, de nem hiszem, hogy alaptalanul.


Erre annyira mérges voltam, hogy elmeséltem neki azt amit soha nem akartam elmondani neki. Niall érdekében. De ha így állunk. Zaynt nem érdeklem, Niallt sem. Nincs veszteni valóm.


-Részegek voltunk, és egymásba kapaszkodva jöttünk be az ajtón. Én elindultam volna a szobámba, hozzád, de Niall visszarántott és hevesen elkezdett csókolgatni, és nem tudtam ellenkezni. Beljebb tolt, az ő szobájába, és ott folytattuk. Én tízszer megkértem, hogy engedjen el, és csak azt ismételgettem, hogy téged szeretlek. De ő csak annyit mondogatott, hogy szeret, és folytatta. Ha én nem szedem össze a maradék erőmet, és lököm el magamtól, és rohanok fel a szobád küszöbére sírni, akkor megtörtént volna, amit én sohasem akartam, hogy megtörténjen. Mindketten hibásak vagyunk, de Ő még jobban, és most engedelmeddel elmegyek!-mondta sírva.


Zayn arca vörös lett a dühtől, és a szeméből kigördült egy könnycsepp.
Egy szó nélkül Niall szobája felé vette az irányt. Megállíthatatlan volt.


-Harry!-rohantam be Annékhez, de nem voltak a szobájukban. Most elmentek valahova? És nem szóltak?


Nem volt más választásom, nekem kellett lenyugtatnom Zaynt, aki nagyon dühösen ment Niall felé, aki éppen jött ki a szobából.
Senki nem volt itthon, Jess még nagyon gyenge, és nekem pont most kellett ezzel a történettel előállnom.


Zayn elé ugrottam, és a két kezem a mellkasára tettem, hogy megállítsam.


-Zayn hagyd! Ne csináld!-mondtam.


De ő nem szólt egy szót sem. Tudtam ha elmondom ez lesz, de annyira felidegesített.
Zayn meglátta Niallt, aki látta az arcán, hogy valami nincs rendben.


-A barátnőm a kurva?-lökte meg Zayn Niallt.


-Most mi van?-kérdezte álmosan Niall.


-Ha ő nem áll ellen, akkor te megerőszakolod vagy mi?
Niall csak rám nézett, de én nem néztem a szemébe, csak Zayn bal kezét fogtam, és próbáltam visszatartani, hogy ne üsse meg Niallt.


-Zayn...Én...Részegek voltun..!-és ennél a mondatnál Zayn kikapta e kezét a kezeim szorításából, és minden erejével meg akarta ütni Niallt, de a szőke fiú számított rá, és elhajolt, így Zayn ütése a falban ért véget. 


Keze percek alatt a kétszeresére dagadt, és a fájdalomtól letérdelt.


-Jézusom Zayn! Jól vagy?-kérdeztem aggódva.


-Igen.-válaszolta erőltetetten. Még most is keménykedik.


-El kéne menni megmutatni egy orvosnak.-mondta Niall.


-Te ne szólalj meg! Örülj, hogy most nem az arcod néz ki úgy mint a fal!-mondta Zayn.


Niall inkább visszament a szobájába Jesshez, aki még mindig mélyen aludt.


Én lementem Zaynnel a földszintre, és leültettem a kanapéra. Vittem neki egy kis jeget a kezére.


-Aúúú!-mondta halkan.


-Bocsi! Nagyon fáj?-néztem rá aggódva.


-Nem! Dehogy!-mondta összeszorított foggal.


-Ne butáskodj! Vagy ötszörösére dagadt. Ki tudod nyújtani a ujjaidat?-néztem rá.


-Persze.


-Na akkor lássuk.-és a keze felé nyúltam. Alig értem hozzá a kezéhez, már fájlalta.


-Jó nem tudom. De majd jobb lesz!-mondta mérgesen.


-Meg kéne mutatni az orvosnak!


-Neked meg igazat kéne mondanod!-förmedt rám.


-De látod mi lett belőle!


-Az én hibám. Veled kellett volna maradnom a bulin. Nem pedig hazajönnöm.-nézett újra rám.


-Az enyém. Nem kellett volna innom.


-Ha ott vagyok, akkor máshogy alakult volna.


-Tudom.-mondtam halkan, és a fejem a vállára hajtottam.


Megint nem tudtuk befejezni a beszélgetést. Harry lépett be az ajtón zaklatottan.


-Most meg fogtok ölni?-mondta félve.


-Miért? Mi történt?-nézett rá ijedten Zayn.


-Ugye 2 hét múlva van egy egyhetes utunk Franciaországba, egy kisebb turné és..


-Mi? Milyen út?-néztem meglepődve Zaynre.


-Hát. Nem akartam mondani még, meg hát.


-Na szép, és még én ne hazudjak.-és átültem a kanapéról az egyik fotelbe.


-Na és hát ha akartuk volna, hogy a lányok jöjjenek, le kellett volna már foglalni, így nem jöhetnek.-mondta Harry idegesen. Én meg összekulcsoltam magam előtt a kezem, és duzzogtam.


-Tényleg! Ki is ment a fejemből.-mondta Zayn, de nem nézett a szemembe.


-Végül is. Biztos kibírsz nélkülem egy hetet, azért nem szóltál. Csajozz kedvedre amennyit csak akarsz!-mondtam könnyes szemmel.


Harry pedig beviharzott a szobájába.


-Ne mondj hülyeségeket! Sosem csalnálak meg téged!-mondta komolyan.


-De hazudni hazudnál nekem!


-Nem hazudtam, csak elfelejtettem.


-Bocsi, hogy közbeszólok, de Zayn elhívtak minket most is egy hétre Amerikába! Holnap kell indulnunk! Nem rég tudtam meg!


-Jó, akkor egy hét múlva találkozunk!-rohantam ki sírva az ajtón, de Zayn utánam futott, és megfogta a karomat.


-Meli! Ez a munkám! És te mondtad, hogy nem hanyagoljam el! De megtenném érted, de te nem engedted? Most mit tegyek? Csak rajtad múlik.-nézett rám kétségbeesetten.


-Menj!-simogattam meg az arcát, és elkezdtem pityeregni.


-De látom rajtad, hogy ez neked így nem jó.-fogta meg a kezeimet.


-De neked ezt kell tenned Zayn! Én nem állok a karriered útjába!-megcsókoltam, és halkan mondtam, hogy 'egy hét múlva'.


Az aznap estét otthon töltöttem, a szüleim örömére. Nem szeretek búcsúzkodni. Jessért majd beugrok reggel, mikor a fiúk már elmentek. Ami Jessnek is meglepetés lesz, főleg a tegnapesti trauma után.


Egész este nem aludtam, és mikor reggel kisírt szemekkel lementem, és belegondoltam, hogy a szerelmem már egy repülőn ül Amerika felé, és egy hétig nem látom, azt hittem álmodok.


-Szia!


-De?!

sziasztok!Köszönöm a tetszikeket, és a hozzászólásokat.
A kövi rész 18 tetszik és kommentek után jön.
Puszi: Melcsii