A hely tele volt többnél több már a kelleténél többet ivó emberrel, és nem egy barátságos bulis szórakozóhelynek tűnt, pedig azt hittem, hogy itt legalább figyelnek az ilyesmire.
-Biztos, hogy itt akartok maradni?-üvöltöztem Harrynek, mivel a zene már már a fülemet sértette, olyan hangos volt.
-Ez a hely király!-kiáltotta Harry és berántotta a tömegbe Annet táncolni.
A többiek is hamar felszívódtak mellőlünk, így gondoltam mi is táncoljunk egyet Zaynnel ha már mindenki ilyen jól érzi magát.
Belecsöppentünk a táncparkett kellős közepébe, a nagy tömegbe, de mit tehettünk volna, táncoltunk.
Elég pörgős mai zenét játszottak, így én és Zayn is kicsit kihívóbban táncoltunk. Én Zaynnel szemben álltam, majd megfordultam, és úgy folytattam tovább. Egész jónak tűnt, amíg hátulról erős tapizást éreztem.
-Zayn! Most fejezd be!-mutattam hátra, de valamiért nem lett vége.
Megfordultam, és egy idegen fiatal korombéli fiú állt a hátam mögött, Zaynt pedig csak valahol a tömegbe ismertem fel. Próbált közelebb jutni hozzám, de valaki mindig visszalökte. Harmadszorra már sikerült neki.
Én addig a fiúval veszekedtem, aki tegyük hozzá nagyon magas, izmos, és hát részeg volt. Először megpofoztam, erre ő elég erősen megfogta mind a két csuklóm. Mikor Zayn ezt megláttam, azonnal közbelépett, és elég nagy ütést mért a fiú arcára. Az orra rögtön vérezni kezdett, de mint már mondtam elég jó erőben volt, így hamar felállt, és elkezdődött a verekedés. Zaynt szinte feldobta a pultra, míg párszor elég csúnyán megütötte, de ő is kapott eleget. Én rögtön a biztonságiakhoz szaladtam.
-Ké-rem! Se-gít-se-nek!-mondtam zokogva a kék egyenruhás férfinak.
Ő viszonylag hamar átvágtatott a tömegen, és meglátta a két hevesen verekedő fiút.
Odament, és könnyedén széthúzta őket.
-Elég volt! Ki kezdte ezt?
Mindenki Zaynre nézett. Hamar kidobtak minket a helyről.
A többiek valószínű átmentek a másik felébe a disconak tehát azt sem sejtik mi történhetett. Szuper...
Mikor kiértünk Zayn szinte szédelgett, én pedig a könnyeimmel küszködtem.
-Zayn! Zayn! Jól vagy? Jézusom te vérzel!- és akkor már sírtam.

-Jól vagy? Hozzád ért?-kérdezte feldúltan.
-Inkább magaddal foglalkozz! Gyere beviszlek a közeli kórházba!
-Nem. Nem megyek többet kórházba az biztos. Inkább menjünk vissza a hotelbe.-erősködött.
-De?! És a többiek?
-Majd jönnek. Csak segíts kicsit.
-Rendben.
És visszasántikáltunk a hotelbe. A kulcsot nem adtam le, így hamar felértünk a szobánkba, és szerencsére senki nem látta meg Zaynt ilyen állapotban.
-Feküdj le! Addig megkeresem az elsősegély dobozt!
Tudtam, hogy minden szobába van egy ilyen. Elvégre ez egy 5 csillagos hotel.
-Rendben.-válaszolt nem túl meggyőzően.
Odaültem mellé az ágyra, amit sikeresen összevérzett.
Nyúltam a vattáért és a fertőtlenítőért, mivel a szemöldöke kicsit felrepedt, és a hasát is megvágta pár törött üveg. A háta pedig kék zöld volt.
-Áúúú! Ez nagyon csíp!-kiáltott fel mikor hozzányomtam a sebhez az alkoholos vattát.
-Tudom, de muszáj.-néztem rá könnyes szemmel.
-Ne sírj már! Nem a te hibád!- és letörölte a könnycseppet az arcomról.
-Mióta veled vagyok csak rossz történik veled!-simítottam végig a hátán a kezem, ami látszott, hogy nagyon fáj neki.
-Te vagy a legjobb dolog az életemben!-és felült az ágyon, majd megcsókolt.
-Jézus Zayn!-csak akkor láttam igazán a hátát mikor felkelt. Az egész tele zúzódással, mintha kékre festették volna.
-Mi az?!
-A hátad!- és erősen magamhoz öleltem. Nem hiszem el, hogy mindig minden rossza azokkal történik akiket szeretek.
-El fog múlni! Idővel! De ha ott neked esik bajod, azt sohase bocsátottam volna meg magamnak!-simította végig a kezét az arcomon.
Én csak fogtam a vattát és folytattam. A hasánál is le kellett fertőtleníteni, a hátára pedig jégkockákat hoztam.
Mikor végeztem, mellé feküdtem.
-Annyira szeretlek!-pusziltam meg a homlokát.
-De még én mennyire.-és hirtelen maga alá húzott, de érezte, hogy ez most nem fog működni, hiszen még alig bírt mozogni.
Vagy egy órán keresztül csókolgatott, majd mellém feküdt, átkarolt, és elaludtunk. Körülbelül hajnali 1 óra lehetett.
Arra ébredtünk hajnali 3kor, hogy csukódik az ajtó.
Megjöttek a fiúk, és biztos meglátták a véres vattát a földön mert Harry kellő képpen kiakadt.
-Zayn! Meli! Jézus nézd Anne! Ez vér!
-Uram isten!
És berohantak a szobába, ahol mi már az ágyon ültünk, mert tudtuk, hogy magyarázkodnunk kell majd.
-Még is mi a jó isten történt?-nézett rám ijedten Anne.
Mi elmondtuk nekik az egész sztorit, és ők tátott szájjal néztek ránk.
-De Zayn jól vagy?-kérdezték egyszerre.
-Persze, persze. Volt egy saját ápolónőm.-és felém mosolygott.
-És a többiek?-kérdeztem zavarban.
-Valami Jack nevű pasassal üvegeznek, de mi hülyeségnek tartottuk. Elég sokat ittak, és nem lehetett őket elrángatni.
-Jack?! És mégis, hogyan néz ki?-kérdeztem meglepődve.
Harry leírta, én hirtelen elsápadtam.
Ő volt az.
Ebből a mondatból mindenkinek leesett, hogy mit értek ő alatt.
Zayn felállt, és nagyon ideges lett, Harrynek úgy kellett leültetnie.
-Na én és Harry visszamegyünk, és elhozzuk a srácokat. Ti itt maradtok.-mondta határozottan Anne.
De Zayn nem tudott megnyugodni, így ő is menni akart, akkor már én is velük tartottam.
Odaértünk a Disco elé. Én Zaynnel kint maradtam, mert mi már nem szívesen látott vendégek voltunk ott.
-Harry te látod őket?-bökte meg Harryt Anne.
-Nem. És te?
-Nézd annál az asztalnál ültek!-mutatott egy lila asztal felé Anne.
-Várj megkérdezem a pultost!
-Elnézést nem látott itt 3 fiút 3 lánnyal és egy kicsit idősebb Jack nevű alakkal?
-Dehogynem. Itt üvegeztek, és eléggé sokat ittak. Együtt hagyták el a helyet, úgy 10-20 perce.
-Köszönjük!-mondta Harry, és megfogta Anne kezét, és meg sem állt amíg nem értek ki hozzánk.
-Na mi volt?-érdeklődött Zayn.
-Semmi jó. Együtt mentek el!
-Most mit csináljunk?!-kérdezte kétségbeesetten Anne.
-Hívok egy taxit, és végig megyünk a parton, hátha látjuk őket.-pattant ki a számon egy ötlet.

-Rendben. Mást amúgy sem tehetünk.-mondta szomorúan Harry.
A taxi 10 perc múlva megjött. Addig majdnem megfagytunk. Hiába van meleg nappal, az éjszakák hidegek. Mind beültünk, és elindultunk a partszakaszon. Ahogy a fényszóró megvilágította a vizet, érdekes dolgot láttunk.....
Remélem tetszett!!! :D 13 tetszik és a kommentek után jön a következő.
Puszi: Melcsii
Jajj. Ez is nagyon jó lett. már várom a folytatást. bár egy blogírói jótanács. Ne várd el, hogy már az első részeknél ennyien olvassák. Be kell indulnia a blognak. Szóval ne légy csalódott, ha nem lesz meg a 13 tetszik, hiszen még csak most kezdődött az egész történet nemrég. SZóval ha nem lesz meg, szerintem akkor is folytasd, mert azzal olvasókat veszítesz, ha 2hetente hozol új részt. Persze ez csak jó tanács. Semmi hátsó szándék nicns bennem :)) xX. Anna
VálaszTörlés