2012. június 19., kedd

12. Minden búcsú nélkül elmenni?! NEM

-Nem teheti ezt velem!-fakadt ki Niall.
A srácok még azt sem tudták, hogy mi baja, de már mindannyian megölelték.
Én csak álltam és sírtam. Aztán Anne kérésére felolvastam a levelet, szipogva:


9833fd04b0e411e1ab011231381052c0_7_large


Kedves "barátaim"!
Már nem sok van a nyárból, úgy érzem nincs ami itt tartson engem veletek. A legjobb barátnőm kavart a pasimmal, míg én aludtam, és ezt sohasem bocsátom meg egyikőtöknek sem. Amúgy is csak nyárra jöttem Londonba, de ti megkönnyítettétek a búcsúzkodást. Meli már kis korunk óta barátnők vagyunk, és annyira megbíztam benned, de látom nagy hibát követtem el. Niall te voltál nekem minden, és el sem tudod képzelni, hogy mennyire megbántottál. De mint mondtam csak nyárra jöttem ide, tehát már amúgy sem volt sok időm amit veletek tölthettem volna. Kíméljetek meg az üzeneteitektől, és kérlek ne hívjatok, így is elég nehéz ez most nekem.
Viszlát: Jess


-Nekem nem mondta, hogy csak nyárra jött!-üvöltözött a nagy sírás közepette Niall.


-Nyugi, semmi baj. Nem akart megbántani.-odamentem hozzá, és megöleltem, de ezt Zayn nem nézte jó szemmel, oda is jött rögtön.


-Igaza van Jessnek! És Niall közelébe még egyszer meg ne lássalak!-mondta halál komolyan.


-Zayn, nem te mondod meg, hogy kihez mehetek oda, meg kihez nem.-mondtam dühösen.


-Jó akkor most válassz! Vagy én, vagy ő!-mondta kiabálva. Teljesen elment az esze, olyan féltékeny.
Mindenki tátott szájjal figyelt minket. Liam, és Louis a barátnőikkel felmentek az emeletre. Inkább nem nézik a veszekedést. Harry és Anne viszont leültek a kanapéra, és feszülten figyeltek.


-Semmi baj Meli! Menj nyugodtan! Én megleszek.-mondta sírva Niall.


-Biztos, hogy jól vagy?-kérdeztem vissza, amit Zayn nagyon nem nézett jó szemmel.


Niall csak lehajtotta a fejét, és besétált a szobájába, majd magára csukta az ajtót.


Zayn odajött hozzám, és megölelt, de én arrébb löktem, és a szemébe néztem.


-Te sem tudsz nekem megbocsátani?


-Én már rég megtettem, de felejteni nem tudok.-mondta, és az arcát a padló felé fordította.


-És Niallnek?-néztem rá komolyan.


-Neki még nem!-nézett újra rám.


-Még? Ez biztató.


-Biztos.-mondta érdektelenül.


Majd Harry felállt, és elvette az asztalról a levelet.


-Ezt mikor írhatta Jess?-kérdezte.


-Azt látom, hogy reggel még főzött kávét, tehát egy két órája mehetett el.-mondta Anne, aki igen jó megfigyelő.


-A reptérre a gép indulása előtt 1-2 órával ki kell menni!-kiabált fel Zayn.


Én nem vártam. Bementem Niall szobájába. Ő csak ült az ágy szélén. Arca a tenyerében, és sírt.
Megfogtam a kezét, és Zayn kocsijáig rángattam.
Mikor ezt Zayn meglátta:


-Nem csinálom ezt tovább! Mondtam, hogy válassz!-mondta könnyes szemmel.


-Zayn most erre nincs időnk! Jess gépe bármelyik pillanatban felszállhat. Indítsd a kocsit!-mondta idegesen.


-Ezzel a kocsival nem mentek sehova, az biztos.-mondta gúnyosan. Annyira féltékeny, hogy elképesztő. Mondjuk adtam rá okot.


-Nem lehetsz ennyire...-és fogtam Niallt majd gyorsan leintettünk egy taxit, ami hamar kiért a reptérre. 
Zayn, Harry elmondása szerint, még vagy 1 órát a kocsijában ült, majd mikor kiszállt nem szólt senkihez. Hiába kérdezték. Szuper.


-Ott a reptér!-mutatott ki a kocsiablakon Niall.


-Itt tegyen ki minket!-mondtam.


Tumblr_m5u0ravnct1qj73e2o1_500_large


Odarohantunk az információhoz, és kérdeztük, hogy melyik repülők mennek Londonból Franciaországba. A recepciós közölte, hogy 2 perc múlva száll föl Jess gépe. Mi meg csak rohantunk a felszállópálya felé.


-Nem érjük el!-lihegett Niall.


-Csak fuss!-szóltam hátra.


Mikor kiértünk mindketten megálltunk. Nem volt értelme tovább futni. A gép épp akkor zárta be az ajtajait, és indult a felszálláshoz. Én sírni kezdtem, és Niall átölelt. Csak ott álltunk, és tudtuk valaminek most vége lett. Hihetetlen nagyot csalódtam magamban. Ezt megtettem a legjobb barátnőmmel. Niall is így érezhetett.
De hirtelen valami más zavarta meg a gondolatainkat. Lesifotósok. Na hogyne. Pont így lettünk megörökítve. Niall átölel, miközben én sírok. Zayn teljesen ki lesz készülve. Már nem is merek hazamenni. De a fotósokhoz társult pát riporter is, akik nem hagytak békén a kérdéseikkel:


-Zaynnel szakítottál?
-Niall az új Zayn?
-Miért sírsz? Mi történt?
-Mit kerestek ti egy repülőtéren?


Niallel elkezdtünk futni előlük. Nem volt más hely ahova bemehettünk volna, csak a lány WC a reptéren. És szerencsére nem vettek észre minket.


-Fúúú...ez kemény volt.-mondta Niall, miközben az arcát lemosta egy kis hideg vízzel.


-Az volt, és miért k...-és hirtelen Niall hallgattatott el.


-Ssss. Hallottam valamit.


Most, hogy ilyen csönd volt, hallottam én is.
Egy lány sírása hallatszott ki az egyik wcből.


-Hahó! Van itt valaki?-kérdeztem bizonytalanul.
De senki nem válaszolt vissza.


Lehajoltam, hogy megnézzem ki van bent a wcajtó mögött.


-Niall!-szóltam oda gyorsan.


-Mi az?-guggolt le mellém.


-Jess az.-mondtam remegve.


-Honnan veszed?


-Ez az ő szandálja! Együtt vettük.


-Jess! Nyisd ki szivem! Kérlek!-kiabált be a kulcslyukon Niall.


Az ajtó lassan kinyílt, és Jess nézett ki rajta.
A szeme teljesen ki volt sírva. Arca piros volt, és látszott rajta, hogy valami nincs rendben.


-Meli! Niall! Ti mit kerestek itt?-kérdezte sírva.


-Most már semmit!-mondtuk egyszerre Niallel, és megöleltük Jesst.


-Nekem mennem kell!-mondta halkan Jess.


-Már késő! A géped előbb ment el. De miért voltál itt a WCben?-néztem rá komolyan.


-Niall...........-mondta Jess, és én még ha lett volna szék, és ültem volna, akkor is megszédültem volna a mondandója hallatán....................................

Sziasztok!
Ez kicsit rövidebb lett, mint szokott, de majd bepótolom! 
15 tetszik, és a kommentek után jön a kövi.
Puszi: Melcsii


3 megjegyzés: