Reggel lassan kikeltem Zayn mellől, hogy nehogy felébredjen.
Lementem az emeletre, de még senki nem ébredt fel, így gondoltam összedobok egy kis reggelit.
Láttam, hogy este senki sem erőltette meg magát a mosogatással, szóval most neki kell állnom.
Rajtam volt a Zayntől kapott karkötőm. Sosem veszem le, de nem akarok ebben mosogatni, így fogtam, és a mosogató szélére raktam le. Így utólag visszagondolva, nem tudom, hogy miért pont a szélére.
Elkezdtem mosogatni. Majd lépteket hallottam kijönni Harry szobájából, de csak Anne volt az. Rendesen megijesztett, és ahogy hátrafordultam, és aztán vissza, meglöktem a mosogatót, és a karkötőm, beesett a lefolyóba.

-Neee!-kiabáltam, remélve, hogy nem ébresztettem fel senkit, főleg nem Zaynt.
-Mi történt?-futott oda Anne.
-A karkötőm beleesett a lefolyóba! Ki kell szednünk onnan!-néztem Annre, aki egyetértett, és hívta Daniellet mert ő állítólag kicsit ért a szereléshez.
Hamar felkeltette, de Eleanort is lehozta az emeletről. Több szem többet lát!
-Na akkor hozzatok egy csavarhúzót!-mondta Danielle a mosogatóra pillantva.
-Oké.-válaszoltam, majd elővettem a kis szerszámos dobozt az egyik szekrényből. Még Zayn mutatta meg, hogy hol van.
-Na jó, és akkor most ezt itt kicsavarozzuk, és ezt itt szétszedjük.-mi csak néztük a lányokkal.
És egy perc alatt elöntött mindent a víz, de a karkötőm is ott úszott valahol a trutyi között.
-Meg van!-fogtam meg a karkötőt, és megöleltem Daniellet.
-Oké, akkor már csak fel kell takarítani!-mondta Anne, a kezében 4 felmosóval.
A fiúk ezt az özönvizet már meghallották, és lejöttek az emeletről, Jessel együtt. Olyan jó volt látni, hogy milyen boldog.
-Itt mégis mi történt?-kérdezte Zayn.
-Semmi különös, csak rossz volt a mosogató, és megcsináltuk.
-Oké.-mondták a fiúk nevetve.
-Na menjetek ki a teraszra. Mi addig összepakolunk, és készítünk melegszendvicset!-utasítottam őket, a karkötőt pedig leraktam az asztalra.
Hamar összetakarítottunk, és összedobtuk a reggelit, majd mi is csatlakoztunk a teraszi társalgáshoz.
-Jajj de jó, hogy itt vagy végre!-fogadott Zayn, és berántott az ölébe.
Egész reggeli alatt simogatott, de mikor a jobb kezemhez ért, hirtelen abbahagyta. Nem tudom mi baja lett. Azután már nem is beszélt sokat. Megette a reggelit, és bement, hogy neki készülődnie kell, de én utána mentem.
Láttam, hogy az asztal mellett áll, és bámulja a karkötőt. Hát persze! Ez a baja! Nem látta rajtam! Milyen aranyos! Ennyire fontos neki, hogy hordjam.
-Te, hogy hogy bejöttél?-kérdezte meglepődve.
-Csak a karkötőmért jöttem! Elfelejtettem vissza venni mosogatás után.-mondtam mosolyogva, és láttam, hogy mennyire megkönnyebbült.
-Ja! Nem is vettem észre, hogy nincs rajtad.-mondta, mintha nem látszott volna rajta.
-Ahha. Na menjünk készülődni.
-Ne sminkelj meg ilyenek, mert ott kapsz minden ilyesmit. Mondjuk ennél gyönyörűbb már nem lehetsz.-mondta egy kis mosollyal Zayn.
-Na jó ezért a bókért megérdemelsz egy gyors közös zuhanyzást.-mondtam viccelődve.
De ő komolyan vette, és már a zuhanyban is voltunk.

A többiek is gyorsan készülődtek. Danielle és Eleanor nem jöttek a fotózásra, mert családi rendezvényre mentek, de mi Anne, Jess, és én már nagyon izgatottak voltunk.
Zaynnel kijöttünk a zuhanyból, és megtörölköztünk. Ő még csókolgatott volna, de sietnünk kellett.
Gyorsan felöltöztünk.

Elég jól kiöltöztem, végül is ez az első fotózásom, nem szakadtan kéne bemutatkoznom.
Egy kék inget vettem föl, fehér nadrággal, és egy magassarkúval. Megfogtam a mályva színű táskám, és beledobáltam a mobilomat, a kulcsaimat, és egyebeket.
-Indulhatunk?-nézett be hozzám Zayn.
-Igen!-jöttem ki a szobából, és megfogtam a kezét. Majd lesétáltunk az emeletre.
Niall és Jess még mindig a babanevekkel voltak elfoglalva, de már döntöttek.
Ha fiú akkor Edward, ha lány akkor Bella. Tagadhatatlan, hogy Jess mekkora Twilight fan.
Anne, és Harry is elkészültek, és Liam, és Louis is indulásra készen álltak az ajtóban.
-Na lányok gyerünk fotózkodni!-nyitotta ki előttünk az ajtót Louis.
Zayn kocsijával mentünk. Kicsit szabálytalanul, mivel 9en egy 4-5 személyes kocsiban, háát.
Szerencsére nem volt semmi gond. Hamar megérkeztünk a fotóstúdióba.
Ott rögtön kezelésbe vettek minket.
A fiúk haját csinálták, és öltöztették őket.
Nekünk még sminkeltek is.



Jess szemét tussal húzták ki, és felé ezüstös szemhéjpúdert kentek. A haját pedig szépen befonták.



Anne is tust kapott, de neki nem ezüsttel, hanem arannyal kombinálták. A haját felfogták copfba, és került bele pár fonat.



Én is kaptam tust, és felé egy kis kék árnyalatot. Az én hajam leengedték, és az alját picit begöndörítették.
Már mindenkinek megvolt a ruhája is. A srácok is készen voltak. Szinte mindegyikőjük ülepes nacit kapott barnás árnyalatba, és színes pólókkal. A fotós beállított minket, és adott egy kis zenét, hogy feloldódjunk.
Sikerült is. Annyira jó képek készültek. Állítólag benne lesznek a következő tini magazinba. Remélem szimpatikus leszek a rajongóknak. Azt hittem ennél jobban már nem örülhetek, de közölték, hogy megtarthatjuk a ruhákat, amiben fotóztak minket. Ez szuper!
Megköszöntünk mindent, és Zayn tanácsára beültünk est ebédelni egy étterembe. Mikor be akartunk menni, egy újság osztogató fiú a kezünkbe nyomott egy napi friss újságot. Zaynnek ki sem kellett nyitnia. Címlapon én és Niall a reptéri esettel. Cikk cím: Új bandataggal randizgat Zayn Malik barátnője?! Na majdnem eltaláltam.
-Zayn Niall csak azért ölelt meg, mert azt hittük Jess elment, és sírtam, ő pedig megvigasztalt.-mondtam megbánóan.
-Jó-jó. Nem is gondoltam másra. Nem kell magyarázkodnod!-kezelte az ügyet tök normálisan.
Az étteremben nagyon jókat ettünk, és elbeszélgettük az időd, na meg persze a fotózás is sokáig tartott.
Egy picit félrehívtam Jesst.
-Mikor akarod elmondani a szüleidnek?-kérdeztem.
-Nem tudom. Talán holnap.-mondta kétségbeesetten, és remegve.
-Nem fognak haragudni! Nem lesz semmi baj!-mondtam neki, majd megöleltem.
-Köszi.-mondta halkan, majd visszamentünk a többiekhez.
-Na induljunk!-mondta Louis, és Liam.
-Oké.-mondta Harry és Anne.-nagyon egyetértenek.
Mind elindultunk haza. A kocsiban jókat nevettünk, és beszélgettünk.
Nem volt sok idő mire megérkeztünk. A fiúk persze megint ott tartottak minket estére.
-Zayn nem baj, ha ma Jessel alszom?-kérdeztem tőle.
-Hát jó. De akkor holnap pótlás.-nevetett.
-Rendben. Megígérem.-mosolyogtam rá.
Felmentünk Jessel a vendégszobába, és vagy három órát beszélgettünk. Aztán elaludtunk.
Különös dologra ébredtem hajnali 1kor.
Nem is különös volt, inkább szörnyű. Remegni kezdtem, és elkapott a sírás.
-Fiúk!-üvöltöttem, úgy hogy az egész utca hallotta.
Sziasztok!
Remélem tetszik!
17 tetszik után kövi!
Puszi: Melcsii
Nagyongyorsan kövit! xx. :)
VálaszTörlésEz hiperszuper rész volt;))) gyorsan kövit pls:)
VálaszTörlés